Mindenkinek máshol. De az biztos, hogy egyik véglet sem egészséges.

Empatikus emberként én mindig másokat helyeztem előtérbe, mások kedvében próbáltam járni, és általában ezzel visszaéltek. Egy idő után megtanultam, hogyan ne adjam fel magam másokért, hogy hogyan szabjak határokat, hogyan mondjak nemet (akkor is, ha emiatt rosszfejnek tűnök), hogyan NE áldozzam fel magam folyamatosan másokért, vagy egy "jó ügy" oltárán.

És vannak, akik csak magukat veszik figyelembe, átgázolnak másokon, és csak az számít, hogy mindenből minél több, jobb legyen NEKIK.

Mindegy, melyik csoportba tartozol, biztosan találkoztál már a másik csoport tagjaival. Rendszerint vonzzuk egymást, azért, mert egymással tudjuk igazán jól játszani az adok-elveszek dinamikát.

A párkapcsolataim által jöttem rá, hogy ezt a fajta játszmát úgy lehet abbahagyni, ha én, mint empata elkezdek önzőbb lenni. Erre a másik oldal vagy elkezd önzetlenebb lenni (ilyet ritkán tapasztaltam), vagy elválunk egymástól, mert már nem illünk össze, mint két kicsi Lego.

Némi tesztelés után megtaláltam, számomra hol van az egészséges határ az önzetlenség és az önzőség között:

Még mindig együttérzek másokkal, szívesen segítek, és jó szándékkal közelítek az emberek felé. De már nem adok az értékes energiámból bárkinek, bárhol, bármikor! Már nem zsigerelem ki magam, hogy ne "bántsak meg" másokat. Ha nincs miből adnom, az az első, hogy Magamat feltöltöm!

Nem bármi áron, hanem megfontoltan.

Az egészséges határ szerintem az a pont, ahol úgy tudsz odaadó lenni mások felé, hogy közben te is jól vagy.

És ha ez a kettő ütközik? Olyankor érdemes mérlegelni, hogy hosszútávon, a kapcsolatra, vagy a nagy egészre nézve itt és most melyik az építőbb.

Egészséges önzés számomra, hogy ha frusztrált vagyok, előbb rendezem magam, mint hogy a gyerekkel leüljek játszani - és netán rajta töltsem ki a frusztrációmat.

Egészséges önzés számomra, hogy ha nincs kedvem társaságba menni vagy kimozdulni, akkor köszönettel elutasítom a meghívást - ahelyett, hogy kellemetlenül érezzem magam, és legközelebb még annyira se akarjak elmenni.

Egészséges önzetlenség számomra, hogy az empátiám, a figyelmem és a tudásom inkább a fizető kliensnek adom, mint egy olyan ismerősnek, aki sosem viszonozza.

Egészséges önzetlenség számomra, hogy a kiszanált dolgainkat inkább elajándékozom, mint hogy eladjam - mert így jobb érzés megválni tőlük, és annyi munkám sincs vele.

Mindenkinek mást jelentenek ezek a határok.

Az önzőség önmagában nem bűn, csak ha szándékosan ártunk vele másoknak.

Az önzetlenség viszont nem erény, ha közben magunkat áldozzuk fel.

Az igazság szerintem valahol félúton van - mint általában mindenben.

Ha úgy érzed, ideje elmozdulnod a középpont felé, és ebben jól jönne némi támogatás, várlak egy kötetlen ismerkedő beszélgetésre! :)

Korábbi bejegyzések